Édes Ízek

Megédesítve az élet is szebb

Köszöntelek a blogomon!

2016. január 25. 18:16 - Telek Mátrai Évi

 

  

Kedves Olvasóim!

Köszöntelek Titeket blogomon, ahol legnagyobb szenvedélyemről, a sütésről fogok írni Nektek.

Nagyjából egy éve foglalkozom a sütéssel, elsőként néhány tortát sütöttem, amik nem sikerültek igazán jól, de egyre jobban rákaptam az ízére. :) Elkezdtem videókat, sütős műsorokat nézni, megtanultam a fondant készítését, és jó néhány fondant tortával leptem meg családom tagjait. Szeretek cup-cake-eket készíteni, de a hagyományos sütiket is sorra készítem.

A sütés örömet okoz, a káosszal tarkított életemben ezek azok a percek (órák, sokszor sok-sok óra), amik nyugalommal töltenek el, amikor azt érzem, hogy valamit igazán jól tudok csinálni, amikor büszke vagyok magamra. Nem vagyok még profi, nagyon-nagyon sok mindent kell még megtanulnom, de amit tudok, azt nagyon szívesen megmutatom másoknak is, hátha Titeket is olyan boldoggá tesz a sütés, mint engem.

A sütés még csak egy hobby nekem, de a közeljövőben hivatásként is szeretnék ezzel foglalkozni, ezért rövid időn belül elkezdek egy cukrász képzést. De addig is, amatőr próbálkozásaim szívesen osztom meg veletek. :)

Szép napot és jó sütögetést,

Évi

 

 

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása